Élek!

Az elmúlt két hetet nézve, ez sem kis teljesítmény.

Kezdjük az elején. Múlt héten hétfőn, kedden és csütörtökön szabadságon voltam, mondván hogy majd egy csomó mindent elintézek. Hát mos már nyugodtan mondhatom, volt, amit sikerült és volt szép számmal amit nem.

Hétfőn intézkedtem az Aranykor Magánnyugdíjpénztárba, a döntésem vége az lett, hogy visszalépek az állami kasszába és minimális összeggel létrehozok egy önkéntes tagsági viszonyt. Kérdeztem a hölgyet, hogyha szeretnék csoportos megbízást adni rá, azt megtehetem-e? Válasz természetesen, de nem Náluk, hanem a bankba. Délután az ott kapott papírokkal felszerelkezve átmentem a CIB Bankba. Kiderült, hogy rendben, hogy minden papírom meg van, de ettől még ne örüljek olyan nagyon, mert kelleni fog a tagsági számom hozzá, így amíg az nincs meghatalmazást sem adhatok. Ez meg kb. 30 nap múlva fog megérkezni. Anyunak továbbra sem tudom átállítani a limitjét a kártyáról, amire persze csak az itthoni kipróbálás után jöttem rá, így gyakorlatilag értelme sem volt átmennem a bankba. Gondoltam ennyit erről, megyek Vácra az urológusomhoz.

A doki nagyon kedves volt (magánrendelésen voltam) és megdícsért, amiért a labor leletem mellé egy tenyésztést is csináltattam rögtön. Annak már kevésbé örült, hogy a leletem ezen része csöppet sem mondható negatívnak, így most antibiotikum kúrán vagyok és hétfőn reggel csak vissza kell mennem egy ellenőrzésre, ahol ugyan már SZTK alapon fogok megjelenni, de a doki állítólag soron kívül fog fogadni..... Hát erre is kíváncsi leszek.

Egy ilyen nap után jutottunk el a hét legfontosabb napjához, a keddhez. Ekkor mentünk ugyanis a profhoz. Mondhatni "kalandosan" és enyhén szólva is "vihar verten" estünk be az az ajtón egy félórával a megadott időpontunk előtt.

Minden részletezés nélkül elég az hozzá, hogy az Erzsébet-híd helyett a Lánchídon mentünk át (hely ismeretem nuku, GPS meg arra vezetett), így gyakorlatilag másfél kilométerre a kórháztól bolyongtunk 40 percen  keresztül, mire rátaláltam a helyes útra. GPS folyton egyirányú utcákon akart vinni, ha járókelőt kérdeztünk az vagy nem tudta, vagy Én nem értettem, de a legjobb az volt, aki olyannyira segítőkész akart lenni, hogy Ő beül az autónkba és elnavigál, nnnna ezt nem vállaltuk be. Végül fogalmam sincs hogyan, de csak odaértünk.

Minimális várakozás után (kb. 1 óra, ez ott minimálisnak számít) bejutottunk a rendelőbe, percekkel később a röntgenbe, éééééééééés újabb néhány perc elteltével, minden különösebb ráhatás nélkül távoztam egy 2013. áprilisi időponttal a csípőprotézis műtétre! Húúúúúúúúúúúúúú, ez nagyon-nagy szó, hiszen pontosan ezt szerettem volna! A doki még azt is hozzátette, hogy nagyon fiatal vagyok ugyan, de nagyon szép a gerincem és jó az izomzatom, így a műtétnek értelme van és nagyfokú stabilitást várhatok tőle. Azért még februárban látni szeretne egyszer. Érthető. Így visszagondolva az egész hétre, ez ment a legsimábban.

Csütörtökön megvolt a hagyatéki. Nehéz szívvel hallgattam végig a jegyzőhelyettest, aki egyébként egy nagyon szimpatikus fiatal ember volt. Lényegre törően és tömören fogalmazott és kb. fél óra alatt végeztünk is. Ezúttal itt sem történt semmi extra.

Hazaértünk, gondoltam megkérdezem még a dunakeszi orvosomat, hogy érdemes-e hozzá elindulnom, mert 11 körül járt az idő és fél 1-ig volt rendelés. A válasz "természetesen" nemleges volt. Így azóta se jártam nála, egyszerűen nincs mikor.

 

Vasárnap voltam a Kereszt-kérdéseken. Árpival (Anyu őszi csoportvezetőjével kerültem össze), nagyon jó érzés volt és jól is éreztem magam.

 

Most "csak" ennyit Rólam.

Jó hétvégét mindenkinek!