Ez a legjellemzőbb két betű erre a hétre. Múlt héten keresztanyám, tesóm lett beteg, hétfőre Luca, keddre Én, szerdára keresztapám. Jó kis hét volt, az biztos. Hétfőn semmi bajom nem volt, kedden némi torokkaparással ébredtem, de azért elmentem még tornázni.
Hazafelé be kellett ugranom vásárolni és Keresztapámnak ajándékot venni, mert szerdán volt a születésnapja. Ez már nagyon nehezemre esett. Remegtek a lábaim, fájt a mellkasom, alig haladtam valamit előre. Lelki szemeim előtt az lebegett, hogy minél előbb leülhessek. Ennek ellenére majdnem fél kettő volt, mire hazaértem, addigra szinte tényleg az összecsuklás határán álltam.
Lázam alig 37,5 volt, viszont a közérzetem az valami brutális! Én nem is emlékszem rá, hogy valaha éreztem volna hasonlót. Két napig éppen hogy éltem, aztán tegnap jobb volt már, ma megint nem annyira szuper a dolog. Kb. pont ugyanazt érzem, mint kedden.
Keróék hangja is hasonlít egyelőre inkább a repedt fazékhoz, Luca is köhög még, tesóm talán javul.... Nem tudom mi lesz ebből, de hogy nem a legkellemesebb hétként fog bevonulni a családi történelembe ez a hét, az biztos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése